Kutyáink

Első kutyánk egy angol szetter volt, Csírónak hívták. Rendkívül szelíd, kedves és barátságos volt, emberrel és kutyával egyaránt - igazi barát és családtag. Mindenhova, még az egyetemre is velünk járt... 2007-ben, 13 és fél éves korában távozott el az örök vadászmezőkre. Megsirattuk...

Még abban az évben, a véletlenek különös összjátéka folytán úgy döntöttünk, border collie lesz az új családtag. Mivel kisgyermekeink vannak, első szempont volt, hogy olyan fajtát válasszunk, amelyik remekül beilleszkedik a családba, intelligens, egészséges és gyermekszerető. Fontos volt számunkra az is, hogy hol születik a kiskutya, hiszen döntően befolyásolhatja idegrendszerét, hogy az első pár hónapban milyen körülmények között van. Így esett a választásunk a Forestry Farm-ra. A gyerekeket és minket is megragadott a tanya hangulata, kutyák kedvessége és viselkedése. Röviddel azelőtt kiskutyák is születtek, így néhány hét múlva elvittünk egy kis kan kutyát, akit Mónika választott ki számunkra. Ő volt Sztár. Olyan gyönyörű volt, hogy nem lehetett másképp hívni.

Négy kiskutya volt az alomban, egy másikba is beleszerettünk, hát azt is elhoztuk, ő a mi Smilie-kánk.
A két fiú ragyogóan beilleszkedett hozzánk, belakták a hatalmas udvart és a mai napi sok vidám pillanatot hoznak az életünkbe. Sok-sok barátot és új élményt szereztek nekünk.

Smilie-t minden hozzánk érkező rögtön a szívébe zárja, tengernyi szeretét valami egészen fantasztikus udvariassággal és tolakodás nélkül adja elő. Nagyon éber, ezért ő a mi jelzőkutyánk.

Sztárral egy új fejezet robbant be az életünkbe. A kezdetektől sikeresen szerepel a kiállításokon. Élete harmadik kiállításán Fiatal Európa Győztes lett és kvalifikált a Crufts-ra, a világ legrangosabb kutyakiállítására, ahol első magyar border collie-ként, a leghíresebb kennelek juniorjai között nyerte a fiatal osztályt. Sikereivel minden képzeletünket felülmúlta, és komoly kihívás elé állított minket, hiszen a kiállítások terén semmi tapasztalatunk nem volt. Itthon ő a falkavezér, kezdetben minket is falkatagoknak nézett, de mostanra tökéletesen megtanulta a helyét a rangsorban. Rajong a gyerekekért, a kisgyerekekkel teljesen plüsskutya módjára viselkedik. Óriási lelke és szíve van. Télen, szánhúzásban, kiállításokon a ringben, ha kell, televízió stúdiójában, vagy akár egy kellemes sétában - megállja a helyét.

Lola (Blue Lagoon of Bron Yr Aur) a szukánk. Figyelmes, kedves, rendkívül temperamentumos eb - igazi border, határtalan boldogságkitörésekkel.

Trek - Lola fiútestvére, szintén kék-fehér - féltulajdonunkban van. Jelenleg Angliában tartózkodik, szép sikereket ért el eddig is, és reméljük, itthon is fog szerepelni kiállításokon. Kilenc hónapos koráig volt velünk, imádnivaló kedves kis mackó, annyira játékos, hogy még a labdát is dobálja magának, nagyon jó természete van, szeretettel várjuk vissza.

A galériában a Flora-fauna és a Junior handling albumokba válogattuk a szívünkhöz legközelebb álló képeket.